Hű, kicsit elmaradtam az utóbbi időben. Felvételik 2 gyerkőcnek is, én próbálok levizsgázni. És emelett elhitetem a munkaadómmal, hogy dolgozom is. Na, hát így a fotók is kicsit háttérbe szorultak, a feldolgozásuk pedig végképp. Na de ami késik, az bár múlik, végre itt vagyunk. :)
Nálunk mindenki fárdat. Legalábbis macskafronton. Hol itt fáradtak, hol ott. 

Sodi elfáradt, és a székhelyét a frissen hajtogatott ruhák mellé tette abban a reményben, hogy nyugta lesz. Hát, ő is tévedhet...

Nyilván a szeretet legyőzi a fáradtságot, nemdebár?!

Hát nem!
Néha már zombi a fáradtságtól :D

De ha máshogy nem, felemenekülve egy székre még a legádázabb ellenségtől is védve van az emberfia, hát még a macska...

Persze mindig kideról, hogy ez sem igaz, és jön a polc teteje és a megvető ábrázat, hogy már itt se lehet pihenni a kupi közepén...

Ezalatt Zsé:

Valamit mindig rosszalkodik...
De ő is elfárad. 
Hol itt

Hol emitt

És égtelen módon rédzsel, ha felébreszti valaki..

Aztán átfekszik ide

vagy oda

legrosszabb esetben emide

És ha sehol se jó, akkor van ez:

Végül az én szobámban keresett menedéket legutóbb, és csodálkozva nézett rám, hogy mit nem értek azon, hogy ő az én ágyamban szándékozik kipihenni a reggeli táplálkozás fáradalmait...

Majd végül háromször körbejárta saját magát, és sokat mondó tekintettel rám nézve eldobta könnyű habtestét, mintegy közölve, hogy ez most az ő helye, és meg ne próbáljam zavarni!

Hát... mint is mondhatnék.... nemszeretem időszakok járnak felénk. Felém. Ezért van az, hogy nagyon nagyon elhanyagoltalak benneteket mostanában.
Pedig tudom, sokan már nagyon várták, mi van Sodival és Zsetonnal az ádvetni időszakban.

Van egy jó hírem. Zseton hasmenése megszűnt. A koplaltatás nekem úgy megy, mint az ágyba szaharás. Csak telejsen eredménytelen. Kb, mint a saját diétáim annak idején... ( mikor még ilyen reménytelen dolgokba valaha is belefogtam.) De most az állatorvos mondta, ez rá a mentség. És nem nekem kéne koplalnom, hanem Zsetonnak. 
Nade nem is ez a lényeg.

Nagy várakozással készültünk a karácsonyra. Mivel két kezem van, és busszal járok nagyképűen, már nem érném be egy autóval... így mindennap boltba jártam az elmúlt 10 napban. És állandóan kaját vettem, almot, és néha fenyőfát.
Ez kb így nézett ki:

Aztán közben természetesen szorgalmasan készülődtünk.
Ez meg így nézett ki:

És végül KARÁCSONY lett.

Izgatottan csomagoltuk ki az ajándékokat. A koplalásra ítéltek mégis mit kaphattak a Jézuskától, mint kaját?! :D

És  a karácsonyban természetesesn a legfőbb varázsszó, amit mindenhol olvashatsz a mai napon, hogy BÉKÉS! Békés, boldog karácsonyt, meg áldott, békés ünnepeket. Eddig nem telejsen értettem, miért olyan fontos ez. De most már tudom...
ajánlom az 1+ gyerekesek tisztelt figylmébe... békés... 

de egy idő után különösebb segítség nélkül megunják, nyugi, nem kell mindig mindenbe belepofázni! :D

aztán még egészen át is szellemülnek...

és eljönnek a meghitt pillanataok is, és ez így van rendjén. Mert a szeretet ilyen. Megfér benne egy kis civakodás. Különben nem tudnánk értékelni, ha mindig minden tökéletes lenne...

BOLDOG KARÁCSONYT MINDANNYIÓTOKNAK!!!

szeretettel Sodi, és Zseton (aki azért nem bírta ezt a nagyon negédes boldogságot, így inkább kiszállt a képből... )

Zseton élvezi, h szeretgetem... :D

Hát hogy is mondjam, nehéz időszakok jöttek minden szempontból. De nem részletezném csak a Zsetonra vonatkozót...
Sajnos permanens hasmenése volt hetek óta. Doki, gyógyszer, szuri, doki, gyógyszer, szuri. Talán most vmicskét javul. Így, mivel egy hét alatt minden textíliát kimostam a lakásban 3-szor a sugárban támadó hasmenés miatt, nagyon laza vagyok, de főleg iszonyú tiszta :)

Így most képekkel nem szolgálhatok, ugyanis a 20 percenkénti jajveszékelő macskafördetések között nem igen volt időm fotózni...
ezért arról hoztam pár képet addig is, míg helyre áll végre teljesen a rend, hogy milyen csinik vunk együtt, mert azért azt időről időre még telefonnal is megörökítettem az utókornak...

itt indultunk az állatorvoshoz...

itt pisilni próbáltam volna :D

de nemigen sikerült :)

néha egy plusz "seggel" is kiegészülünk :)

mikor dolgozom... segít nekem, mert együttérző és rendes, segítőkész. Lehetne akár a pasim! (még férfi a drága)  :D

de ez a szerep még egy macskának is fárasztó, nemhogy... :)

és végül pedig ő is csak sz@rik a fejemre...


nemsokára rendes folytatással jövünk... kitartás! <3

Sodi és Zseton boldogan élik mindennapjaikat együtt. Az én legnagyobb örömömre.

Viszont az én riporteri munkám, hogy az ő életüket tolmácsolhassam, néha kicsit kusza, és leterhelt, így nem mindig jut elég idő a megfelelő híradásra...

Ezért a lelkes olvasóim elnézést kérem, de hetente egyszer biztosan jelentkezem, ezt ígérem! :)

Na, és hát, hadd ne mondjam, nem csak nektek kell néha nélkülöznötök, hanem nekik is. 
Éppen ezért, ha végre elkapnak, akkor biztosan nem engednek el egy darabig. És hát ennek megvannak a maguk különböző vicces formái. Hajnalban az ágyban rohamoznak meg, nyilván azért, mert ott egy helyben vagyok, és nem mozdulok el. Bár mostanában már kidolgozták azt a technikát is, hogy menet közben hogyan lehet megrohanni engem. Sodi lendületből ugrik a vállamra, Zseton pedig erőből és körömből húzza fel magát rajtam, hadd ne mondjam, mennyire szívet, de főleg vádlit melengető érzés...

Így ha ritkán is, de ha ülve találnak, mint például a blog írása közben, vagy mikor fotókat dolgozok ki éjjel, akkor az ölembe telepszenek.
De úgy tűnik, hiánygazdaság van... mert ha elmegyek pisilni, már az kiváltja belőlük az ölembe telepedés azonnali reakcióját.

Nem tudok olyan gyors lenni, hogy ne ... 

 Zseton, Pocó kosár edzéséről hazaérkező látogatókat kapott. Először kicsit zavarban volt, azt se tudta ilyenkor mégis hogyan kell viselkedni.
Segélykérő ábrázattal kereste Sodit, de nem találta, hiába pásztázta végig a jól megszokott helyeket szelid tehénszemeivel.

Egy darabig még csak türelmesen tűrte, hogy kézről kézre adják a lelkes látogatók, de nem kellett hozzá sok, megelégelve a nyaggatást kieresztette, ami a torkán kifért, Sodit hívva segítésgül.

Sodiiiiiiii! Segíííííts!

Gondolta Zseton, Sodi már a gondolatot is hallja, nemhogy a nyavicskolást..., hogy jöhessen megmentni, hiszen bizonyosan szereti... (mint ahogy erről az előző részben már hosszasan beszéltünk...)
Sodi  Zseton képzeletében átszellemülten figyel a hívó hangra...

Mindeközben Sodi a valóságban...

Mivel a hathatós segítség nem érkezett meg, így Zseton kénytelen-kelletlen elmenekült, és végső csapást mért a vendégek lábbelijére... na meg az én udvari papucsomra...

Sodi is előmerészkedett

Mindenki túlélte az estét.

Zseton kicsit fáradtan a széket válaszotta ágynak

Sodi pedig bebújt Minci mellé, és még villanyoltás előtt elaludt... Mincivel együtt.

Rajtakaptam őket... Azt hitték, nem nézek oda...

Nem, igazából pontosabban, amíg nyilvánvalóan néztem őket, addig ez így nézett ki.

Meg így:

Nem foglalkoztam ezzel sokáig, aranyosak, elvannak de semmi különös.

Aztán egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy vmi titkos diskurzus folyik. Valami visszafogott susmus, és metakommunikáció.

Zseton úgy érezte, Sodi talán nem fejezi ki elég egyértelműen, amit iránta érez. Nyilván abban a reményben, hogy Sodi szereti őt. 

-Sodi, Sodi, mondd kedvelsz te engem ?

- Jaj, Zseton, most tényleg megint kezded? Ez annyira fárasztó...

- Na, Sodi, Sodikám, most nehogy elkezdj ezen duzzogni, én csak szeretnék mindennap hozzád bújni, és hozzád akarok tartozni, a testvéred akarok lenni!

Nézd, én így szeretlek téged: nagyoooon!

Na, akkor te is szeretsz engem?

...az utóbbi napokban olyan helyzetekbe kerültem, hogy nem tudtam a fényképezőgéppel dokumentálni, csak telefonnal, de így se maradjatok le a történésekről....


Zseton kipróbálta Sodit, elég puha-e. Milyen lehet vele aludni. de nem jött álom a szemére, Sodival ellentétben, aki viszont kiválóan szeret a saját tagjaiba burkolózni.

rajtam sem volt igazán kényelmes, de legalább ezért cserébe én nem tudtam dolgozni... remélem, ez átjön annak ellenére is, hogy aránylag késő éjszakai, szinte infrakamera minőségben sikerült megörökítenem ;)

Minci egész kellemesnek tűnt, de nem volt az igazi... és Sodi se bírta Zseton lábszagát...

Majd végül meglett az igazi.
Innentől kezdve Zseton csak és  kizárólag Körkivel aludt. Ahogy ágy projekt volt este, a kisbüdös már ott is termett, szó szerint odabújt, és volt olyan, hogy még addig elaludt, amíg maga az alvótárs még nem is.
Aztán éjjel lefekvés előtt , mármint az én lefekvésem előtt,  én mindennap lefotóztam, hogy bizonyítékul  szolgáljon: minden éjjel ott alszik Zseton vagy így, vagy úgy Körkin vagy mellette..

vigyázat, éjszakai képek következnek! (különös tekintettel a minőségromlásra...)

Legutolsó este annyira ki volt már tikkadva a telefonom, hogy a vakut nem tudtam bekapcsolni. Így szereznem kellett egy zseblámpát, hogy a telefonom utolsó szufláira támaszkodva azt az estét is meg tudjam örökíteni...

Hadd ne mondjam, h a gyerekek nincsenek, akkor én is jó vagyok... de erről nincs fotóm, ugyanis magamat nehezen fotózom alvás közben. :)

Mindennap nem lesz időm közvetíteni, ha a szabadságnak vége... de amíg megtehetem, igyexem...
Szóval tegnap ugye ott maradt abba a dolog, hogy majd ma meglátjuk, ki hogy muzsikál...
hát, van, aki nem tudja átvinni az értelmet...
például Zseton...

...és ez még mindig semmi.
Arra a mondatomra, hogy nem arról beszélek, hogy neki most konkrétan zongoráznia kell, úgy gondolta, akkor biztosan énekelni, valószínőleg arról lehet szó...

és mikor azt találtam mondani, hogy szerintem a bolondját járatja velem, akkor még rockosított is rajta, hátha a stílussal van a bajom...


Na igen, olyan van, hogy két ember nem vagy nehezen érti meg egymást, de úgy látszik, hogy az ember-macska kommunikáció sem egyszerű...
Csak itt Zsetonnak sok választása nincs...
Így fogta magát, és megszégyenülve elsomfordált...

Megkereste Sodit, és megígértette vele, hogy Sodi mindig értékelni fogja az ő művészetét, mert az emberek látszólag alacsonyan érzékenyek a macskazenére...



...majd a legnagyobb lelki nyugalommal öszzeomlott a számára legmegfelelőbb helyen.

a gyerekek sapkáin...

Igaz, nem fogadásból, de a barátaim nem hitték el... vagy lehet, hogy elhitték...
Mindenesetre a facebook fotós oldalamon (https://www.facebook.com/zadoryclaudiapix/) közzétett csipkerózsikás kiscicafotók mellé megreklamálták az enyémeket... hát magamhoz kaptam a telefonom jobb híján, és megtettem, amit  a haza megkövetelt, mert bizonyíték kell, nem ígéret...  :)
Így kerültek az én képeim szőrös kis modellem fotói mellé, a humorban nem ismerve tréfát...